tour de hongrie 4 szakasz

  • Szabadidősport
  • Táplálkozás
  • Futás fogalomtár

SFH2024

Meglepetés siker Dobogókőn, Marc Hirschi megőrizte a sárga trikót!

tour de hongrie 4 szakasz

A Tour de Hongrie 4. szakaszát, a verseny királyszakaszának is nevezik, melynek keretében háromszor is teljesíteni kellett a pilisszántói meredeket. A cél pedig Dobogókőn volt 205 kilométer elteltével. A nap végül – némi meglepetésre – Yannis Voisard elsőségével zárult, aki ezzel felugrott a harmadik helyre összetettben, Marc Hirschi viszont megőrizte vezető pozícióját a záró szakasz előtt. 

A Kaposvár és Pécs közti etappal megvolt az első komolyabb erőpróbája az összetettért küzdőknek és ahogy az várható volt, alaposan kifogott a kerekeseken a Bárány úti emelkedő. Marc Hirschi (UAE Team Emirates) lett végül itt a legjobb, mögötte Ben Tulett (Ineos) és Max Poole végzett a dobogón. Ami az időkülönbségeket illeti: a 7. pozícióban záró Egan Bernal az utolsó, akinek még 12 másodperc a hátránya az összetettben. Ez azért fontos, mert – ellentétben a péntekivel – szombaton hiába beszélünk hegyi befutóról, az utolsó két kilométer eléggé lankás, így nem valószínű, hogy nagy különbségek alakulnának itt ki. Mivel jóváírás másodperceket viszont osztanak (10;8;6) jó eséllyel ez is befolyásolhatja az összetett alakulását, de persze csak egy bizonyos pontig. 

tour de hongrie 4 szakasz

Így zajlott a nap:

Az elmúlt két nappal egyetemben ezúttal is felhős idő várt a kerekesekre, újbóli eső ígéretével, ám ez szerencsére nem igazolódott be. 

tour de hongrie 4 szakasz

A napot meghatározó elmenés egyből az éles rajt után ki tudott alakulni: a hegyi trikóért küzdő Sebeastian Schönberger (HPH), Dries de Bondt (Alpecin), Yves Lampaert (Soudal-Quickstep), David Martin (Kometa), Matyas Kopecky (Novo Nordisk) és Jasper de Buyst (Lotto). A piros trikóért (hegyi) zajló viadal szempontjából megérte szökni, ugyanis akár 55 pontot is be lehetett zsebelni, arról nem is beszélve, hogy itt lehetett utoljára villogni a meredekeken. 

tour de hongrie 4 szakasz

A mezőnyre három gyorsasági és négy hegyi részhajrá várt, mielőtt célba vették volna a 686 méteren fekvő Dobogókői befutót. Előbbi műfajban Dries de Bondt, utóbbiban Sebastian Schönberger remekelt, egészen a második pilisszántói kör feléig, ahol de Bondt számonkérte Schönbergert, ugyanis az osztrák nem volt hajlandó rendesen beforogni. Ezt azért nehezményezte igazán a belga, mert az előnyük a pilisi körpályára érve nemhogy csökkent, inkább nőtt: volt 2:30 is, de bő 22 kilométerrel a vége előtt még mindig 3:30 felett volt a differencia. A spiccen tekerők eközben három főre olvadtak: de Buyst, Lampaert és de Bondt.  

tour de hongrie 4 szakasz

Egész nap a sárga trikós csapata vitte a tempót a mezőny elején, pedig a DSM-nek és az Ineosnak is érdekében állt, hogy ne engedjék haza szökést. 20 kilométer volt aztán a vízválasztó, ugyanis ekkor a semmiből élre ugrott a DSM vonata: a holland sor brutális sebességre váltott, a kérdés az volt, hogy nem túl későn e.  

tour de hongrie 4 szakasz

Csata a szakaszért

A tűzijáték aztán a harmadik – és egyben utolsó – pilisszántói áthaladás előtt vette kezdetét. A cél egyértelmű volt: izolálni Hirschit az embereitől és persze fárasztani amennyire csak lehet. Előbb Narvaez az Ineosbol, majd a DSM-ből is érkeztek akciók. Narvaez (Ineos) egyébként többször is próbálkozott, a harmadik próbálkozásra pedig el is tudott szakadni. Nem sokkal később Oscar Onley és Max Poole is betámadta a sort (mindkettő DSM), tehát hatalmas harc alakult ki. Közben a szökevények előnye alig 20 másodpercre redukálódott, de a folyamatos akciók következtében nem volt több reményük a hazaérésre.

A döntő akciót aztán Yannis Voisard (Tudor) kezdeményezte 1.3 kilométerre a hegytetőtől és végül tíz másodperc előnnyel haza is ért. Mögötte Thibau Nys és Slyvain Moniquet zártak. A sárga trikós Marc Hirschi a negyedik helyen érkezett meg, megőrizve így a vezetést és alighanem megnyerve az összetettet. Sajnos Dina Marcinak ezúttal nem volt jó napja, ugyanis egészen a 17. helyig esett vissza a végelszámolás szempontjából, ám így is alaposan helyt tudott állni a nem mindennapi mezőnyben. 

tour de hongrie 4 szakasz

Az ötnapos viadal vasárnap zárul egy budapesti körözéssel, melynek keretében az alábbi útvonalon fog 16 kört megtenni a peloton. Jó eséllyel a sprinterek csatázhatnak még egyet, azaz Groenewegen, Jakobsen, Benett és akár Ewan összecsapását tekinthetik meg a fővárosba kilátogatók!

Ezt is olvasd el! Groenewegené a szakasz, Bernal bukott – kezdetét vette a 44. Tour de Hongrie! 2023.05.10 A keddi csapatbemutató után a mai nap során vette kezdetét a 44. Tour de Hongrie. A viadal az idei évre szintet lépett, hiszen a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) besorolása szerinti Pro Series kategóriába került a magyar kör. Ennek megfelelően a mezőny erőssége is bombaerős, ugyanis 9 World Tour alakulat mellett szintén 9 Pro Team állt rajthoz Szentgotthárdon, ahol a gyorslábúak meccselhettek a győzelemért. Ezt is olvasd el! Fabio Jakobsen nyerte a Tour de Hongrie 2. szakaszát! 2023.05.12 A második, Zalaegerszeg és Keszthely közti etappal folytatódott a 44. Tour de Hongrie, melynek első napját a holland sztársprinter Dylan Groenewegen nyerte egy igencsak parádés sprintben, így ő vehette fel a sárga trikót. A Tour de Hongrie 2. szakaszán a látványos befutó mellett sajnos egy komoly bukás miatt marad emlékezetes a nyitány. Ebben a korábbi Tour és Giro győztes Egan Bernal is földre került, de szerencsére tudta folytatni a viadalt. Ezt is olvasd el! Mark Hirschi volt a legerősebb Pécsett, ahol Dina Marci is megvillant! 2023.05.13 Az első komolyabb hegyi etappal folytatódott a Tour de Hongrie. A mezőny a Kaposvár és Pécs közötti szakaszt teljesítette, benne a híres Bárány úti emelkedővel, ami a maga átlag 12 % meredekségével komoly erőpróba elé állította a pelotont. A napot végül az UAE Emirates svájci kerékpárosa Mark Hirschi nyerte, aki ezzel át is vette a vezetést összetettben, a legjobb magyar pedig Dina Márton lett a fantasztikus 10. helyével!

További cikkek

Hogyan fuss 90 perc alatt félmaratont.

Őrületet hozott a Pilisben a bringás magyar kör királyetapja

2023. május 13. – 18:13

Őrületet hozott a Pilisben a bringás magyar kör királyetapja

A sárga trikós Marc Hirschi maradt az élen a Tour de Hongrie negyedik szakasza után is. A Martonvásár és Dobogó közötti, hegyekkel jól megtűzdelt etapon az utolsó kilométerek drámát és hatalmas versengést hoztak. A szakaszt végül Yannis Voisard nyerte.

Tavaly Martonvásár egy huszárvágtával beírta magát a Giro d'Italia történelmébe , így talán nem is volt kérdés, hogy ezután a magyar körverseny útvonalába is be kell kerülnie a településnek. Szombaton az idei kiadás leghosszabb, 206 kilométeres szakaszának rajtjának adott otthont Martonvásár, és most is itt poroszkáltak a huszárok.

A bringások ennél nagyobb tempóval estek neki az etapnak, sokan próbáltak rögtön meglógni a bolytól, de csak jó 15 kilométernyi küzdelem után sikerült hat bringásnak elszakadnia. Ők hamar két és fél percnyi előnybe kerültek, és a Pilisibe érkezve már három és fél, négy perccel gazdálkodhattak.

Voltak olyan bringások, akik szerint a pénteki szakasz az idei körverseny legnehezebbje, mások viszont úgy gondolták, hogy a táv és a több mint 2600 méteres szintemelkedés miatt a szombati a királyetap. A Pilis a legtöbb hazai bringás edzőterepe, a TdH is többször járt már erre. Ezúttal viszont egy új pályarajzot találtak ki a szervezők. A versenyzők Esztergom felől mászták fel a Két-bükkfa-nyeregig, onnan egy lejtmenet jött Csobánkáig, majd Pilisvörösvár következett. A következő falunál jött a szakasz legmeredekebb emelkedővel, amelyet a hazai kerékpárosok csak Mészégetőként emlegetnek. Pilisvörösvár után újra Csobánka felé mentek, és még két kört teljesítettek, mielőtt Pilisvörösvár felől Dobogókő felé vették az irányt.

„Tegnap nagyon izgultam, ma már kevésbé, mert láttam, hogy ott tudok lenni. Teljesen hazai pálya számomra, állandóan ott edzek. Nagyon remélem, hogy meg tudom mutatni, hogy együtt tudok menni a legjobbakkal. Jól aludtam, bízom magamban” – nyilatkozta a szakasz előtt Dina Márton, aki a legjobb magyarként az összetett nyolcadik helyéről indult. Úgy vélte, hogy ezen a szakaszon az Ineos próbálja meg kijátszani a kártyáit, és a kulcspont a Mészégető lesz, de Csobánkánál is figyelni kell, ahol egy-két rövidebb meredeken a szél is befújhat.

A pilisszántói emelkedő nemcsak szenvedést okozott a bringásoknak, hanem némi örömet is, hiszen kisebb népünnepély alakult ki egy katlanszerű részen, és az erdő is végig morajlott. A hideg ideg idő ellenére sok amatőr kerékpáros is feltekert ide, ahogy Pilisszentkereszten és a Két-bükkfa-nyeregnél is rengetegen szurkoltak.

A szökés létszáma ugyan megfeleződött a pilisi körözésen, az utolsó 40 kilométerre három belga, Dries De Bondt (Alpecin), Yves Lampaert (Soudal-Quick Step) és Jasper De Buyst (Lotto Dstny) maradt elöl, és meglehetősen sokáig kitartottak.

Az etap nagy részén a főmezőnyt a sárga trikós Marc Hirschi csapata, az UAE vezette, de várható volt, hogy az összetettben csak néhány másodperces hátrányban lévő bringások támadásba lendülnek. Huszonöt kilométerre a céltól a DSM robbantotta be a versenyt, Csobánkánál kezdtek nagyobb tempót nyomni. Emberüknek, Max Poole-nak 10 másodpercet kellett ledolgoznia. Az iramváltás nem okozott sok kárt, az utolsó pilisszántói hegymenet kezdetén még a sprinter Fabio Jakobsen is a főmezőnyben volt.

A Pilis emelkedőire rengeteg szurkoló is felmászott – Fotó: tdh.hu

Az igazi izgalmak viszont csak itt kezdődtek, az Ineos-Grenadiers egymás után indította támadásait, Jhonatan Narváez próbálta szétzilálni a csoportot, és lerázni Hirschit. A sárga trikós mindenre gyorsan reagált, ha néhány másodperc hátrányba is került, mindig visszadolgozta magát, vagy maga elé vezényelte elfogó emberét, Finn-Fischer Blacket. Még akkor is, amikor a fiatal kerekes látszólag teljesen elkészült az erejével. Később Egan Bernal és Ben Tulett is meglódult, de Hirschi őket is leszerelte, ahogy a DSM-es Max Poole-ra is tenni tudta a kereket. A rendkívül lüktető verseny azért sokakat megviselt, a végén csak egy kisebb csoport maradt együtt.

A szakasz elején megszökő csoportból De Buyst és Lampaert tartott ki legtovább, az utolsó tíz kilométer két perc előnyük maradt, és úgy tűnt, haza is érhetnek. Nem sokon múlott nekik, 1,4 kilométerre a céltól fogták meg őket.

A dobogókői úton Yannis Voisard is betámadta a favoritokat, és rá nem is nagyon reagáltak, nem tartották veszélyesnek a sárga trikóra. Voisard élt is a lehetőséggel, tíz másodperces előnnyel ért célba. Mögötte egy kisebb csoport hajrázott, Thibau Nys lett a második, Sylvian Moniquet pedig a harmadik. A sárga trikós a negyedikként száguldott át a célvonalon, közvetlen ellenfelei egy másodpercet sem tudtak faragni a hátrányukon, így jó eséllyel Hirschi lesz a Tour de Hongrie győztese a vasárnapi budapesti zárószakasz után.

„Egy darabig nyugodt voltam, de képtelen voltam fejben tartani az összes olyan srácot, akik összetettben veszélyesek voltak rám. Számolnom kellett azokkal, akik 30 másodperc körül voltak, mert a bónusz másodpercekkel ők is megelőzhettek volna. Szóval nehéz volt, így inkább szinte mindenkit követtem. Szerencsém is volt, mert egy kicsit úgy nézett ki, mint egy szerencsejáték. A szakaszgyőzelemre most nem gondoltam, csak az összetett volt a szemem előtt, mert az többet ér. Ha megtartom ezt a trikót, nagyon sokat fog jelenteni, hiszen korábban még sosem nyertem többnapos versenyt” – mondta Hirschi a Telexnek.

A szakaszon a legjobb magyar ezúttal is Dina Márton volt, aki a 25. helyen ért célba, 48 másodpercet kapott a győztestől. Dina sokáig tartotta a tempót az élcsoporttal, de az utolsó kilométereken leszakadt.

„A Mészégető meredekjén még nagyon jól ment, de a sok támadásban elfáradtam. Pilisszentkereszt után még jól felugrottam a többiekre. Ott, ahol picit belejtett, megszakadt a sor, és vissza kellett jönnöm. Hiba volt, végig rakni kellett volna a kereket, de nem tudtam, hogy mikor szakad le valaki végleg. Szerettem volna elöl maradni, mert nagyon erősnek éreztem magamat” – nyilatkozta Dina, aki az összetettben a 17. helyen áll.

A Tour de Hongrie vasárnap egy budapesti körözéssel zárul, amelyen 150 kilométert teljesítenek majd a kerékpárosok.

Eredmények: 4. szakasz, Martonvásár–Dobogókő 206 km 1. Yannis Voisard (svájci, Tudor) 5:04:14 2. Thibau Nys (belga, Trek-Segafredo) 10 másodperc hátrány 3. Sylvian Moniquet (belga, Lotto Dstny) azonos idő …25. Dina Márton (magyar, ATT Investment) 48 másodperc hátrány

Összetett: 1. Marc Hirschi (svájci, UAE) 17:19:28 2. Ben Tulett (brit, Ineos-Grenadiers) 10 másodperc hátrány 3. Yannis Voisard (svájci, Tudor) 13 másodperc hátrány ..17. Dina Márton (magyar, ATT Investment) 1 perc 11 másodperc hátrány

tour de hongrie 4 szakasz

  • Nemzetiségi
  • Műsorok A-Z

Tv csatornák

Rádió csatornák.

  • Adatmódosítás
  • Kijelentkezés

Belépéshez használhatja a közösségi fiókját is!

A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot .

Facebook bejelentkezés

Twitter bejelentkezés

Kérjük, adja meg a regisztrációnál használt e-mail címét, ahova elküldhetjük az új jelszó igénylésével kapcsolatos információkat!

Tour de Hongrie: rajttól a célig a legnagyobb sprintersztárokkal és két Tour-győztessel az M4 Sporton

A közmédia sportcsatornája indulása óta elkötelezett híve az országúti kerekpársportnak. A  Söprögető Kocsi  című podcast mellett évről évre kiemelt jelentőségű, hogy az ország legnagyobb körversenyét, a Tour de Hongrie-t is közvetítse a nézőknek.  A februári szakaszbejelentő mellett, idén is minden szakaszt élőben közvetít a csatorna.  A 879 kilométer össztávú, a tervek szerint 22 csapat részvételével megrendezett verseny csapatbemutatója kedden 18:30-tól lesz Keszthelyen. Az első szakasz szerdán 12:20-tól kezdődik Szentgotthárd környékén, a második Zalaegerszeg és Keszthely, a harmadik Kaposvár és Pécs, a negyedik Martonvásár és Dobogókő között halad, az ötödik helyszíne vasárnap 11 órától Budapest. A fővárosba hat év után tér vissza a körverseny.

Világsztárok az idei mezőnyben

Igazi világsztárok állnak rajthoz az idei magyar körversenyen. Ott lesz a mezőnyben az olimpiai bajnok  Elia Viviani , a hét háromhetes viadalt, közte négy Tour de France-t nyert  Chris Froome,  és a szintén Tour-, valamint Giro d’Italia-győztes kolumbiai  Egan Bernal  is.   A magyar versenyzők közül  Dina Márton tól várhatjuk a legkiemelkedőbb teljesítményt.

2023-ban is a rajttól a célig, sőt

A 2022-es Tour de Hongrie történelmi volt a közmédia számára, először közvetítette a verseny minden szakaszát élőben az M4 Sport és az  m4sport.hu . A rajttól a célig minden fontos pillanatot megmutatott a csatorna az ország legnagyobb kerékpáros körversenyéről. Az idei Tour de Hongrie mottója, a Proseries kategóriába lépés okán a szintlépés. Ennek a szlogennek a szellemében az MTVA és az M4 Sport idén is minden szakaszt élőben közvetít, de nem áll meg itt, most először már a csapatbemutatót is élőben mutatja, az utolsó szakaszt pedig a helyszínről kommentálja Székely Dávid és ifj. Knézy Jenő. Ezzel is szeretnék átadni azt a fantasztikus hangulatot és atmoszférát, ami a versenyt kíséri.

A Tour de Hongrie közvetítése túlmutat a sporteseményen: nemcsak izgalmas versenyt láthatnak a nézők, hanem az M4 Sport adásainak köszönhetően Magyarország gyönyörű tájait is bejárhatják.

A Tour de Hongrie-t 2023-ban is a rajttól a célig közvetíti élőben az M4 Sport és az  m4sport.hu

05.09., kedd 18:30    Tour de Hongrie csapatbemutató

05.10., szerda 12:20    Tour de Hongrie 1. szakasz                      168 km hosszú szakasz (Szentgotthárd-Szentgotthárd)

05.11., csütörtök 12:20    Tour de Hongrie 2. szakasz                      175 km hosszú szakasz (Zalaegerszeg-Keszthely)

05.12., péntek 11:50    Tour de Hongrie, 3. szakasz                     180 km hosszú szakasz (Kaposvár-Pécs)

05.13., szombat 11:05    Tour de Hongrie, 4. szakasz                     206 km hosszú szakasz (Martonvásár-Dobogókő)

05.14., vasárnap 11:00    Tour de Hongrie, 5. szakasz                     150 km hosszú szakasz (Budapest-Budapest)

Videó ajánló

Esély, 2024.04.20-i adás, ma délelőtt, 2024.04.20-i adás, olvasson tovább, szenes iván 100 – a slágergyáros művészt ünnepli a közmédia, rendhagyó filmválogatással ünnepli a közmédia a magyar filmet.

Tour de Hongrie 2023 – 4. szakasz: Martonvásár – Dobogókő (206.4km)

Tour de Hongrie 2023 – 4. szakasz: Martonvásár – Dobogókő (206.4km)

A verseny történetének talán a legösszetettebb útvonalat álmodták meg a szervezők. A korábbi évekkel ellentétben idén nem lesz Kékes, viszont nem egy-, hanem két komoly hegyi szakasz lesz, így nem csak a sprinterek érkeznek szép számban, hanem most már az összetett specialisták is tiszteletüket teszik. Nagyon komoly rajtlista, igazi világsztárokkal! Van két olyan emelkedő (a pécsi-, és a pilisi szakaszon), amely hosszabb és keményebb, mint a kerékpársport egyik ikonikus emelkedője, a Mur de Huy! Érdemes lesz nézni a versenyt, a magyar televízió elejétől a végéig adja!

4. szakasz: Martonvásár – Dobogókő (206.4km)

tour de hongrie 4 szakasz

  • De jó kis mászókás szakasz volt tegnap Pécsett. Marc Hirschi fantasztikus támadással nyert a végén. Megérdemelt siker volt. Ma pedig a TDH királyszakasza következik, ahol végleg eldőlhet az összetett sorsa. Marc Hirschi vezet, majd a három brit tálentum következik Tulett, Poole, Onley, Bernal és Dina Márton is még elérhető távolságban van. Nagyon izgalmas hegyi szakasz következik. 206 kilométer, a 96-nál megkezdik a felkapaszkodást Dobogókőre Esztergom felől, de még nem mennek a csúcsra, a Két Bükkfa nyergen átbukva leszáguldanak Pilisszentkeresztig, majd a csobánkai elágazásik, és onnan egy hurkot tesznek és Pilisszántón keresztül kapaszkodnak fel ismét Pilisszentkeresztig. Itt található a kerékpáros berkekben csak Mészégetőnek nevezett emelkedő, ami szintén vetekszik a Mur de Huy nehézségével. Ezt a hurkot háromszor teszik meg, majd Pilisszentkereszten keresztül mennek a csúcsra, ahol hegyibefutó lesz! Érdemes megkóstolni Dobogókőn a vaddisznópörköltet, az út menti csárdában. Ott főzik nagy bográcsokban a hatféle ételkülönlegességet az út mellett.

Esélyesek:

  • Az összetett menők napja ez! Aki nyerni akar, ma támadnia kell!
  • Dina Marci nyer - 81,00

Párosítások:

tour de hongrie 4 szakasz

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj !

további tippjeink a Kerékpársport világából

Csakfoci.hu

2011-ben indult, rendszeresen frissülő honlapunk sportfogadásokhoz ad tippeket látogatóinak. A fogadási tippek mellett rendszeresen jelennek meg cikkeink, melyek mind a kezdő, mind a tapasztaltabb sportfogadók számára hasznos információkkal szolgálnak.

Csak 18 éven felülieknek!

Bejelentkezés

Tour de hongrie 4. szakasz: damien howson sikere a királyetapon.

Szombaton került sor a Tour de Hongrie királyetapjára, a viadal negyedik etapja döntést ígért az összetett győztes személyéről. A Kékestetőre vezető emelkedőn hatalmas csatát vívtak a versenyzők, az ausztrál Damien Howson viszont tavaly „megtanulta” ezt az emelkedőt, a Valter-kanyarban indította támadását, s végül megnyerte a sorsdöntő etapot. A Team BikeExchange menője az összetettben is az élre állt. A szakaszon három magyar bringás is hősiesen teljesített, Peák Barna a hajrában kilométereken át az élen dolgozott Howson sikeréért, Fetter Erik lett a nap legjobbja, tizenegyedik lett a legnehezebb szakaszon, de nem sokkal maradt el tőle, és a fehér mezt is megőrizte Pelikán János.

Balassagyarmaton készültek a résztvevők a Tour de Hongrie idei legnehezebb szakaszára, amely nemcsak a hosszával (Gyöngyös-Kékestetőig 202 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek), hanem a szintemelkedésével (az etap során 3221 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni) is kiemelkedett az öt szakasz közül.

Kaptunk jó és rossz híreket egyaránt a rajt előtt, nagyon örültünk annak, hogy a pénteken Tatán bukásba keveredett Fetter Erik – akit kórházban is vizsgáltak – végül tudta vállalni az indulást. Nem lehetett ott viszont a rajtnál Szarka Gergely (Giotti Victoria-Savini Due) – aki ugyancsak elszenvedője volt egy bukásnak –, illetve a norvég Uno-X Pro Cycling Team teljes sora. Nekik a koronavírus parancsolt megálljt, bár valamennyi bringás tesztje negatív eredményt hozott, de az egyik kísérő tesztje pozitív lett, a protokoll szerint kontaktszemélyként ki kellett szállniuk a további küzdelmekből.

A szervezők több száz tesztet végeztettek el eddig a Tour de Hongrie során a közreműködőket, a szállások személyzetét vagy éppen az eseményről tudósító médiumok képviselőit egyaránt naponta tesztelik, hogy biztonságos körülmények között versenyezhessen a rangos nemzetközi mezőny.

Balassagyarmatról végül 121 kerékpáros indult el a királyetapra, s a szécsényi gyorsasági részhajránál még a sárga trikós Phil Bauhaus gyűjtötte be a pontokat, nagy lépést téve a zöld mez megszerzéséhez. Ettől kezdve szökési kísérletek érték egymást, amíg a harmincadik kilométer környékén ki nem alakult a nap szökése, benne négy kerekessel: a lengyel Adrian Kurek (Mazowsze Serce Polski), az orosz Pjotr Rikunov (Gazprom-RusVelo), a piros mezes lengyel Maciej Paterski (Voster ATS) és a belga Gilles De Wilde (Sport Vlaanderen-Baloise) vett ebben részt.

A legjobb hegyi menőt illető piros mezben tekerő Maciej Paterski jól taktikázott, a szökevények előnye kitartott az első hegyi hajráig, Mátraháza első érintéséig, ahol meg is szerezte mind a hat pontot, ezzel gyakorlatilag bebiztosította magának a megkülönböztető mez végleges megszerzését.

Az első hegymászás, Mátraháza érintése után a mezőny egy szép nagy kört tett meg a Mátrában, hatvan kilométernyi tekerés után tértek vissza újra Mátraházára, ahonnan felkanyarodtak az utolsó kilométerekre, Kékestető felé. A szökevények előnye a nap során egyszer sem nőtt három és fél perc fölé, s ahogyan az várható volt, az utolsó kilométerekre teljesen elolvadt, a második hegymászásra már egy másik verseny kezdődött.

Tizenhárom kilométerre a céltól rázódott össze teljesen az élmezőny, aztán kilométereken át Peák Barnabás (Team BikeExchange) diktált hatalmas tempót, mindent megtett csapattársa, Damien Howson sikeréért. Az élbolyban rajta kívül két magyar bringás tudta tartani magát, a fehér mezes Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec) és Fetter Erik (EOLO-Kometa).

Az utolsó két kilométeren a Caja Rural-Segrus RGA kolumbiai hegyi menője, Orlando Garcia Sosa indított támadást, már-már úgy látszott, be is húzza a szakaszt, de Howson – aki tavaly hasonló „hibába” esett, s Valter Attila remek kontrája után végül be kellett érnie a harmadik hellyel – nagyon „megtanulta a hegyet”, éppen a Valter Attilának dedikált kanyarnál indította meg a saját támadását. Faképnél hagyta az erejével elkészülő kolumbiait, s megnyerte a királyetapot! Ezzel együtt az összetettben is átvette a vezetést, s vasárnap alighanem meg is őrzi majd a sárga mezt a budapesti körpályán.

Érdemes szólni a mieinkről, Peák Barnabás erőfeszítéseit Howson győzelmél egyértelműen siker koronázta, Fetter Erik a pénteki bukás okozta megpróbáltatások ellenére a végéig remekül tartotta magát, s a tizenegyedik helyet szerezte meg a szakaszon, de Pelikán János is nagyot futott, bár a szakasz előtt arról beszélt, aligha tudja megőrizni a neki nem fekvő terepen a legjobb magyarnak járó fehér trikót, végül minden erejét összeszedve a hajráig az élbollyal tudott tartani, s meg is őrizte a becses ruhadarabot.

EREDMÉNYEK 42. Tour de Hongrie 4. szakasz, Balassagyarmat–Gyöngyös-Kékestető (202 km):

1. Damien Howson (ausztrál, Time BikeExchange) 4:55:50 2. Ben Hermans (belga, Israel Start-Up Nation) 9 mp h. 3. Antonio Tiberi (olasz, TREk-Segafredo) 15 mp h. 4. Orlando Garcia Sosa (kolumbiai, Caja Rural-Seguros RGA) 19 mp h. 5. Stefan De Bod (dél-afrikai, Astana-Premier Tech) 32 mp h. 6. Laurens Huys (belga, Bingoal Pauwels Sauces WB) 38 mp h. 11. Fetter Erik (EOLO-Kometa) 56 mp h. 20. Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec) 1:26 p h.

Az összetett versenyben: 1. (sárga mezben az Aktív Magyarország díjáért) Damien Howson (ausztrál, Team BikeExchange)

A gyorsasági pontversenyben: 1. (zöld mezben a Skoda és az Europcar díjáért) Phil Bauhaus (német, Bahrain-Victorious)

A hegyi pontversenyben: 1. (piros mezben a Cofidis díjáért) Maciej Paterski (Voster ATS)

A legjobb magyar versenyző: 1. (fehér mezben a Magyar Közút Zrt. és a Bringasport díjáért) Pelikán János (Androni Giocattoli Sidermec)

Vasárnap egy rövid és izgalmas szakasszal ér véget a 42. Tour de Hongrie: a Budapesten kijelölt 7,7 kilométeres körpályán 92 kilométert tesz majd meg a mezőny. A szakasz során három gyorsasági (a befutó vonalán áthaladva a harmadik, hatodik és kilencedik körben) részhajrára is sor kerül. A rajt a Hősök terén lesz 13:00 órakor, a befutó várható időpontja 14:46.

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon , és jelentkezzen be.

Legújabb országúti hírek

Országútis hírek külföldről: ismertté vált a 2024-2025-ös cx-világkupa naptára, spanyol győzelem az alpok körén, valter attila készen áll a liege-re.

  • Tour de Hongrie 2024: erős magyar válogatott állhat rajthoz
  • Országútis hírek külföldről: megvillant az Eroica Juniores viadalán Vas Barnabás, izgalmas szakasz az Alpok Körversenyén, Skjelmose már a Liege-re hangol
  • Országútis hírek külföldről: a Fleche Wallonne utózöngéi - Williams jól érezte magát ebben az időben, öt francia zárt a top-10-ben, Niewiadoma révbe ért
  • Stephen Williams nyerte a La Fléche Wallonne klasszikusát

Következő országúti események ajánlója

  • 2024.04.28: XXIV. Péti Nagydíj
  • 2024.05.01: X. Szekszárd GP - MKSZ Liga Kupa 4. ford.
  • 2024.05.04: Gravel Magyar Kupa - II. Gyenesdiás
  • 2024.05.05: XX. Kínok Kínja
  • 2024.05.08: Tour de Hongrie UCI ProSeries
  • 2024.05.12: Orfűi Kritérium
  • 2024.05.18: 47. KSI Kupa - MKSZ Liga Kupa 5. ford.
  • 2024.05.25: Tour de Balaton
  • 2024.05.26: I. Zirc GP - MKSZ Liga Kupa 6. for.
  • 2024.06.01: TDP - Balaton Maraton

VELO.hu felhasználók legújabb túrái

Bazi nagy görög-túra, balaton 1. – keszthelyi-hegység, szentgotthárd – őrség észak, legújabb blog bejegyzések.

  • Alpok a javából 1.rész: "Svájci Grand-canyon"
  • Kiruccanás a Dolomitokba a Giro magyar kerekeseinek buzdítására
  • Csak biciklik?
  • "Hadiösvényen..."

Félsziget-kupa 2019

Merida concept store budapest - megnyitó, félsziget-kupa, borsodcross 2017, lampre-merida edzőtábor 2018, movistar csapatbemutató 2018, polartec edzőtábor 2018 contadorral, uae edzőtábor 2018, országúti kerékpáros világbajnokság 2014 - promo, supercross sorozat 1. forduló-kazincbarcika cyclocross, supercross sorozat 1.futam-kazincbarcika, harkány tour 2013: 12 órás nemzetközi kerékpárverseny, v. rose - velo.hu kékesi csúcstámadás (rövid videó), v. rose - velo.hu kékesi csúcstámadás, merida tour de zalakaros 2013 (teljes összefoglaló), merida tour de zalakaros (118 km), giro 2013 - 7. etap: összefoglaló.

tour de hongrie 4 szakasz

  • UEFA bajnokok BL 2023

Musorujsag

Itt nézheti élőben a Tour de Hongrie 4. szakaszát

tour de hongrie 4 szakasz

További tartalmak

  • WordPress Magyarország
  • Dokumentáció
  • Visszajelzés
  • Bejelentkezés
  • kerékpár magazin nyitólap
  • kerékpár apróhirdetés

Kerékpár magazin – Bikemag.hu – Hírek, tesztek, versenyek

Egy nap csapattagként – ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről

' src=

A kerékpársportot csak a tévéből követő nézők maximum a kamerán keresztül lehetnek ott a csapatok buszainál, szervizkamionjánál, a helyszínre kilátogatók ugyanakkor testközelből élhetik át ezeket az élményeket. Ez azonban nem minden: van egy szűk réteg, akinek megadatik, hogy gyakorlatilag a csapat tagjává váljon, a starttól a célig minden egyes mozzanatát végigkísérve a versenynek, ott legyen a frissítőpontokon, a befutóban, kilométereket araszolva a mezőny mögött. Az idei évben a Team Bahrain Victorious csapatához nyerhettünk betekintést.

2023. május 10-14. között zajlott hazánkban a 44. Tour de Hongrie , amely 44 éves történelme során először szerepelt a Nemzetközi Kerékpáros-szövetség (UCI) ProTour -naptárában. Ennek megfelelően kilenc WorldTeam és ugyanennyi prokontinentális csapat adta le nevezését három kontinentális együttes, és a magyar válogatott mellett. Fantasztikus érzés volt, hogy Magyarországnak újra van profi csapata – az Epronex-Hungary Cycling Team –, így a válogatott tagjai mellett további versenyzőknek szurkolhattunk. A mezőnyben az egyik legnagyobb hírnévvel rendelkező csapat a Bahrain Victorious volt, kapitányi szerepben azzal a Phil Bauhausszal , aki 2021-ben két szakaszt is nyert a Magyar Körön, ráadásul a legjobb sprinternek járó zöld trikót is hazavihette.

A lótenyésztéstől a kerékpársportig – a Bahrain Victorious rövid története

Ha az Arab-félszigeten fekvő, alig másfélmillió fős szigetországra, Bahreinre gondolunk, nem feltétlenül a kerékpársport jut az eszünkbe. És ez így is van rendjén. Egészen 2017-ig az arab országnak jóformán semmilyen köze nem volt a kerékpárhoz, ám ekkor sikerült rábeszélni a bahreini király fiát, Nasszer bin Hamad sejket, hogy az állam szálljon be a kerékpársportba. “2016-ban találkoztunk a sejkkel, és vázoltuk neki a terveinket – meséli Borut Škedelj , a csapat masszőre, miközben az autópályáról Martonvásár felé kormányozza a csapatautót. – A sejk rajong a lóversenyért, hatalmas ménest tart, és ő maga is szeret lovagolni. Ezután jött az ötlet, hogy mi lenne, ha a kerékpársportba is beszállna az állam. Bejött  – folytatja mondandóját Borut, akitől azt is megtudom, hogy a stáb egy jelentős része még életében nem járt Bahreinben.

Ha megnézzük a csapat összeállítását, ez nem is olyan meglepő. Az együttes gerincét szlovén, horvát és olasz egykori kerékpárosok alkotják, akik menedzser, sportigazgató, edző szerepben tevékenykednek a klubnál. Ezenkívül sok más nemzet (spanyol, dán) képviselteti magát a csapatban, amelynek mindössze egyetlen tagja bahreini: ő pedig nem más, mint az arab állam 2022-es országúti bajnoka, illetve U23-as időfutam Ázsia-bajnok, Ahmed Madan . Rajta kívül tényleg csak a szponzorok összetételéből és a csapat nevéből lehet következtetni az ázsiai országra.

tour de hongrie 4 szakasz

A bahreini bajnok, Ahmed Madan nemzeti színűre festett kerékpárja – ő a csapat egyetlen bahreini versenyzője

2017-ben tehát megalakult az együttes Bahrain-Merida néven – az állam ugyanis a Meridával együtt szállt be a versenysportba, akik a kerékpárokat szolgáltatják a csapat számára–, a stábtagok közül pedig sokan már az alapításkor jelen voltak. Hét éves történetük során megannyi sikert értek el, és folyamatosan egyre feljebb törtek: a legjobb kerékpárosokat csábították az Arab-félszigetre. Ennek is köszönhető, hogy zsinórban a hetedik szezonjukat töltik a legmagasabb osztályban.

Reggeli készülődés

Akármennyire is szeretjük a nagy háromheteseket, a stábtagoknak sokszor ez egy igazi rémálom. Ezt szintén Boruttól tudom, aki megjárta már csapattagként a Tourt. “Egy ilyen verseny után nagyon sok időre van szükséged a feltöltődésre. Állandó a médiafelhajtás, mindenki mindent tudni akar. Napi 3-400 kilométer vezetés, reggel a starthelyszínre, majd a frissítőpontokra, aztán a célhoz, sokszor lassú tempóban, a mezőny mögött. Közben átköltözés a következő hotelbe, a versenyzők bőröndjeinek a kipakolása, a munkaeszközök előkészítése. És ezután kezdődik csak el az én igazi reszortom: a masszás” – újságolja a szlovén. Nem is mindenkinek való ez a rendkívül fárasztó és összetett munka, amely az eredeti szakmájukon felül megannyi készséget, odafigyelést, és kitartást igényel, nomeg persze a sok utazást is bírni kell. Arról nem is beszélve, hogy gyakran hónapokat töltenek távol a családjuktól: a nagy stáb ellenére vannak, akik egy szezonban akár 100-120 versenynapot is végigdolgoznak.

A szokásos reggeli készülődés közben ezúttal csak egy újságíró téblábol a Hotel Pancho parkolójában, a csapatbuszok között, így a stábtagok nyugodtan készülődhetnek a dobogókői királyszakaszra. Žarko Pošticcsal , a csapat szerelőjével beszélgetek, aki különböző kulisszatitkokat árul el munkájáról. “Minden szakasz előtt végzünk egy gyors vizsgálatot a kerékpárokon, majd ugyanezt megtesszük közvetlenül a rajt előtt is – kezdi mondandóját a horvát szakember. – Azt, hogy mennyit fújjunk a gumikba, a szakasz és a versenyző dönti el. Sík szakaszokon jellemzően keményebb gumikat használunk, míg a mai, hegyi szakaszon kevesebb bart nyomunk bele. Ugyanígy járunk el a fogaskerekekkel is: a sík szakaszokon a nagyobb áttételt szeretjük, ilyenkor nagyobb tányérok kerülnek előre, és kisebbek hátra.” A guminyomás továbbá az út minőségétől is függ. Itt a szerelő megjegyezte, hogy Magyarországon szeretnek versenyezni, mert itt jellemzően jó az utak minősége (!), ami igen abszurd módon hangzik a magyar ember számára. Ennél abszurdabb pedig csak az volt, amikor ellenpéldaként (a hol rossz versenyezni kérdésre) Belgiumot hozta fel a szerelő. A defektek megelőzésére egyébként tömlő nélküli gumikat használnak, ezzel gyakorlatilag teljesen kiküszöbölve az ilyesfajta problémákat.

tour de hongrie 4 szakasz

Így néz ki a szervizkamion belülről – minden eshetőségre fel kell készülni

Tovább folytatva a beszélgetést, kiderül, hogy minden versenyzőnek három kerékpárja van, de ezeket csak indokolt esetben – váztörés, vagy más mechanikai probléma, amelyet lehetetlen gyorsan javítani – cserélik. Vannak kerékpárosok, akiknek külön bringája van a hegyi és a sík szakaszokra (természetesen az időfutamra mindenki külön kerékpárt kap), de ez nem jellemző. Arra kérdésemre, hogy mennyi idő kerékpárt cserélni, a “mindössze néhány másodperc” választ kaptam. És hogy miért? Az adott szakaszon a legesélyesebb versenyzők kerékpárjait mindig a szerelő oldalára rakják (az autó utasoldalára), így pillanatok alatt le lehet kapni a pehelysúlyú bringát a tetőről. “Egy kerékpár súlya 6,8 kg, ennyi ugyanis az UCI által megszabott minimum. Minden kerékpárt a szezon előtt ellenőriztetni kell az UCI-val, ekkor kerül rá egy bélyeg, amely igazolja, hogy a gép megfelel a kritériumoknak. Vannak gyártók, mint például a Merida is, amelyek képesek ennél könnyebbet gyártani, ilyenkor plusz súlyt kell elhelyezni a biciklin, hogy megfeleljünk a kritériumoknak. Egyébként ezek mindenki számára elérhető kerékpárok, darabja kb. 14 000 euróba kerül.” És mi van akkor, ha kisebb mechanikai probléma lép fel, amelyet akár mozgás közben is lehet orvosolni? Mint Žarko elmondta, a csapatkocsiból történő szerelést tiltja a szabályzat, mivel félő, hogy a versenyző a kocsiba kapaszkodik, vagy épp a kocsiban ülők tolják meg a kerékpárost, jogosulatlan támogatást szerezve ezzel. Ettől függetlenül kisebb műveleteket (váltó- vagy fékproblémák) végre szoktak hajtani az autóból, ezekért nem jár büntetés.

Egy nap a csapatkocsiban – Martonvásártól Dobogókőig

A Bahrain az idei Tourra egy szervizkamionnal, két-két csapatautóval és kisbusszal érkezett, utóbbiak egyikének kényelméből részesülhettem a nap folyamán. Első utunk Martonvásárra, a starthelyszínre vezetett, ahol az aláírási ceremóniát követően a csapattagokat kérdeztem az aznapi esélyekről. A legnagyobb favoritnak Nicolo Burattit tartották, ő a csapat hegyimenője, míg sajnálatos módon az összetettre is esélyes Hermann Pernsteiner addigra már feladta a versenyt. Phil Bauhaus már nem először jár nálunk, ellentétben Cameron Scott -tal, akiben nagyon jó benyomásokat keltett az ország. Mindketten kiemelték, hogy nehéz napra számítanak, hiszen az összetettre esélyesek valószínűleg ezen a szakaszon fognak mindent beleadni, szétszakítva ezzel a mezőnyt. Legnagyobb névként és favoritként természetesen Egan Bernalt jelölték meg: a kolumbiai kerékpárost kisebb rajongótábor várta az INEOS busza előtt. Bauhaus legnagyobb sajnálatára a budapesti szakaszt törölték, így a sprint elmaradt, pedig a német kerékpáros is szeretett volna egyet dobbantani a fővárosban.

Két interjúalanyom a szakasz előtti készülődésről is ejtett pár szót, betekintést engedve a versenyzők mindennapjaiba. Jellemzően a reggeli után van egy prezentáció, amely során átbeszélik az adott szakaszt, kijelölik a frissítőpontokat, és döntenek a taktikáról is. Az aláírási ceremóniát követően, a csapatbuszban erre már nincs lehetőség: ilyenkor a versenyzők már egymás között beszélgetnek, kávéznak, és próbálnak ellazulni, felkészülve ezzel a startra. Arra a startra, amelyet mi már nem vártunk meg a helyszínen, mivel egyenesen Alcsútdoboz felé indultunk. Mint megtudtam, az egész szakaszon összesen egy darab hivatalos frissítőpont van (itt kapják meg a versenyzők a vállra vehető csomagot), az összes többit a csapatoknak van joga kijelölni. A Bahrain Hatvanpuszta mellett rakta le voksát, és a csapat masszőrje, Jerca Miklavčič , illetve marketingmenedzsere, Kolja Koračak  társaságában itt vártuk a mezőnyt. Utóbbi időközben beavat a rádiózás rejtelmeibe: a kisbusz a lehető legmodernebb eszközökkel van felszerelve, teljes kényelmet nyújtva használóinak. A folyamatos kapcsolattartás kulcsfontosságú, hiszen bármilyen eshetőségre fel kell készülni. Az összes csapatnak két autója van, melyben a szerelők és a vezetők (sportigazgatók) ülnek. Azért kettő, hogy szökés esetén az egyiket előre tudják küldeni, míg a másik a peloton mögött marad. A sorrendnek is kiemelt szerepe van, ezt a zsűriautóból mondják a csapatok fülére. Az autóvezetőnek emiatt komoly tapasztalattal kell rendelkeznie, hogy manőverezni tudjon a többi kocsi, illetve nemegyszer a versenyzők között.

tour de hongrie 4 szakasz

Frissítés – egy óra alatt átlagban akár 120g szénhidrátot is elfogyasztanak a versenyzők

A mezőny elhaladtával Pilisszántó volt a következő úticél, amelyet három alkalommal érintett a peloton, mielőtt nekiindult volna Dobogókő irányába. Itt már a Bahrainon kívül más csapatok is megálltak frissíteni, hiszen következett az igazán kemény része a szakasznak. Az egyes frissítőpontokon egyébként a víz mellett maltót, és energiazseléket kapnak a kerékpárosok. A szervezetük ilyenkor extrém terhelésnek van kitéve, és átlagosan 100-120g szénhidrát is elfogy óránként egy ilyen hegyi szakaszon.

Az ártatlan szemlélődő pedig az egyik vezető kerékpáros-adatbázis, a ProCyclingStats lakóautójába is belefuthatott. Stephan van der Zwan , a PCS egyik alapítója ugyanis itt vert tanyát, és innen követte a versenyt élőben, frissítve és folyamatos fényképekkel dokumentálva a honlap élő közvetítését. Furcsa élet az övé: az egész szezonban lakóautójával utazza Európát – Magyarország után sorrendben Szlovénia, majd a Giro következett neki –, és frissíti az adatbázist, amelyet kollégájával tíz évvel ezelőtt álmodtak meg. Azóta hatalmas méretűvé vált az adatbázis, és a holland alapító állítása szerint összesen hatan dolgoznak a folyamatos eredménykövetésen. Az újságírók, de sokszor az érdeklődők szempontjából is hiánypótló weboldalon pedig további fejlesztéseket végeznek, amelyeket egyelőre homály fed. Stephan egyébként kiemelte, hogy Magyarországnak fantasztikus, érzelmes szurkolói vannak, a legjobbak a világon. Továbbá megjegyezte, hogy nagyon sokat fejlődött a sportág itthon az elmúlt években, köszönhetően többek között Valter Attilának , vagy a tavalyi Grande Partenzának .

tour de hongrie 4 szakasz

A PCS alapítójának lakóautója, mellyel Európát szeli keresztül minden évben – mögötte balra a laptop, amely folyamatosan frissíti az adatokat

Pilisszántón két kör után búgtak fel a csapatautók motorjai, és indultak el a finish irányába. Dobogókőn a rossz idő ellenére is sokan várták a kerékpárosokat, sokan voltak, akik maguk is feltekertek az egyik legkedveltebb Budapest-közeli bringás desztinációra. Az összesereglett csapatok az óriáskivetítőn követhették élőben a versenyt, ahol a vártnak megfelelően hazaért a szökés, a győztes Yannis Voisard lett, a sárga trikó azonban – mint később kiderült, véglegesen – Marc Hirschin maradt. A Bahrain együtteséből Buretti jött meg elsőként, a 45. helyen, ezzel összetettben is ő végzett a legelőkelőbb pozícióban. “Jók voltak a lábaim, de ez egy nagyon erős nap volt. Próbáltuk a maximumot kihozni, sajnos a szökésbe, ami alapból nehezen alakult ki, nem sikerült bekerülni. Ezzel együtt elégedett vagyok” – értékelt a befutót követően a hegyi specialista. Sorrendben Matevž   Govekar , Bauhaus, Scott, és Ahmed követte az olasz kerékpárost. Egy gyors átöltözést követően már az eredményhirdetésre sem maradtak a nem-érdekelt együttesek, majd a csapatautók és buszok hosszú karavánja elhagyta Dobogókőt.

tour de hongrie 4 szakasz

Ilyet sem látni más sportágban: amíg egyesek még versenyben, mások már a csapatbusz felé sétálnak az úton

Ezzel – gondolhatnánk – véget is ért a nap a csapat számára. Azonban, a munkák egy része még csak most kezdődtek. A felcsúti bázison hamar darabjaira szedték a kerékpárokat a szerelők, és magas nyomású vízzel az utolsó porszem is lekerül a vázról, mielőtt betették volna őket a kamionba. A tisztaságra különösen ügyelnek egyébként a stábtagok, és ez nemcsak a kerékpárok, hanem a kiszolgáló járművek esetében is igaz: napi rendszerességgel lemossák a csapatkocsikat. A masszőrök készítik az ágyakat, a séfek a vacsorát, mindenki azon van, hogy a versenyzőknek csak egy, és tényleg csak egy dologra, saját magukra kelljen koncentrálniuk. Mert máshogy ez nem megy, legalábbis nem itt, a WorldTourban.

Hozzászólások

Egy nap csapattagként – ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről

Kampány indul az új Lánchíd mellett

Egy nap csapattagként – ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről

A Vértesben folytatódik az MTB és terepfutó Challenge

Címkék: Bahrain-Victorious betekintés csapatautó Dobogókő hegyi szakasz Merida phil bauhaus promóció ProTour szervizkamion Tour de Hongrie

Ismét vár a Kínok Kínja – 2024. május 5. Esztergom

Ismét vár a Kínok Kínja – 2024. május 5. Esztergom

Cube Litening Air C:68X SLT – A profik választása

Cube Litening Air C:68X SLT – A profik választása

Hétvégén bringás város lesz Budapest – szombaton tartják az I bike Budapest bringás felvonulást

Hétvégén bringás város lesz Budapest – szombaton tartják az I bike Budapest bringás felvonulást

Játssz és nyerj! – Előzd meg a Fogaskerekűt! játék

Játssz és nyerj! – Előzd meg a Fogaskerekűt! játék

Leave a reply cancel reply.

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni .

tour de hongrie 4 szakasz

  • Impresszum / Masthead
  • Kapcsolat / Médiaajánlat
  • Felhasználás feltételei
  • Adatvédelmi elvek
  • Városi / City kerékpárok
  • Lopott kerékpár adatbázis
  • Bringás álláshirdetések
  • Használt kerékpár apró
  • Mountain bike apró
  • Országúti kerékpár apró
  • Partnerünk az Edenkert
  • Partnerünk a Haziallat
  • Partnerünk a HRportal

Kerékpár magazin - Bikemag.hu - Hírek, tesztek, versenyek

  • napi horoszkóp
  • családi pótlék
  • munkaszüneti nap

Tour de Hongrie - A 4. szakasz eredménye

2023.05.13. 22:37

Itt a további program.

A svájci Yannis Voisard diadalával zárult a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny szombati szakasza, amelyen honfitársa, Marc Hirschi megőrizte a sárga trikót. Legjobb magyarként a fehér trikós Dina Márton a 25. helyen ért célba.

Az összetettről döntő negyedik etapon Martonvásárról 206 kilométert tekertek a kerékpárosok Dobogókőig, a 2646 méter szintkülönbségű távot kilenc fokos, borús időben teljesítették. Az előző szakaszokhoz képest nehezebben alakult ki a nap szökése, amelybe hatan kerültek be, ezúttal magyar bringás nélkül. Az utak szélén sokan köszöntötték a mezőnyt - volt, aki tehénnek öltözve -, Bicskén pedig két tűzoltóautó felemelt daruja alatt tekerhettek át a kerékpárosok. A városokban, így az esztergomi gyorsasági részhajránál is rengetegen gyűltek össze, a pilisszántói hegyihajránál pedig a hideg ellenére fesztiválhangulatban fogadta a tömeg a helyenként közel húszszázalékos meredekségű emelkedővel küzdő versenyzőket.

A szökevénycsoportot négy percnél nagyobb előnnyel nem engedte el a sárga trikós Marc Hirschiért dolgozó UAE vezette mezőny, amelynek élén a DSM tekert, amikor Pilisvörösvár elhagyása után harmadszor rugaszkodtak neki a Pilisszántóig vezető emelkedőnek. A támadások sora az utolsó mászásnál kezdődött meg az esélyesek csoportjában - benne az összetett legjobb magyarjaként fehér trikós Dina Mártonnal -, az Ineos Grenadiers és a DSM is többször kísérletezett, végül a Tudor 24 esztendős svájci bringása, Voisard indult meg jó ütemben, maga mögött hagyta riválisait és utolérte a szökevénycsoportból legtovább kitartó két belgát, Yves Lampaertot és Jasper de Buystöt. Voisard tovább tudott menni, így szólóban diadalmaskodott, miközben mögötte az esélyesek csoportjában beérkező Hirschi megtartotta első helyét, ezzel egy lépésre került az összetett győzelemtől.

Az M4 Sportnak Hirschi felidézte: nagy csoportban tekertek a hajrában, minden támadásra pedig nem reagálhatott, így nagyon örül, hogy megtartotta a trikóját. Mint elmondta, sok fiatal tekert velük, nem ismert mindenkit, így többször is várnia kellett, míg közölték vele rádión az épp támadó rivális összetett hátrányát. Kiemelte csapattársa, Finn Fisher-Black segítségét, aki többször is utolérte az akciózó ellenfeleket, nélküle elvesztette volna a trikóját.

"Nagyon boldog vagyok, és bár ha minden rendben van, holnap megtarthatom az első helyem, de a városi körözés, különösen ha esik, magában hordozza a bukás veszélyét" - fogalmazott.

Voisard kiemelte, hogy pályafutása legnagyobb győzelmét aratta. Mint mondta, a szakasz vége nem volt igazán meredek, így nagy volt a taktikai harc, ő pedig két kilométerrel a cél előtt jó ütemben tudta megindítani a támadását.

A 2019-es Tour de Hongrie-n második Dina a 25. helyen ért célba, így összetettben a nyolcadikról a 17. pozícióba csúszott vissza, ezzel együtt megtartotta a legelőkelőbb helyezést elfoglaló magyar fehér trikóját. A Kossuth Rádiónak felidézte, a meredek részen jól ment neki, utána viszont a sorozatos támadásokat nem tudta átvenni, elfáradt, és bár a Pilisszentkereszt utáni lejtőn össze tudta zárni a sort, ez utólag hibának bizonyult.

"Szerettem volna elöl maradni, éreztem, hogy nagyon erős vagyok, de az utolsó támadásokat már nem bírtam" - fejtette ki az ATT Investments 27 éves magyar bringása, hozzáfűzve, nem elégedett ezzel a nappal.

A magyar válogatott Hrenkó Norbert nem fejezte be az etapot.

A viadal vasárnap a fennállása 150. évfordulóját ünneplő Budapesten 150 kilométeres etappal zárul. A szakaszt élőben közvetíti az M4 Sport, az értékelő Apres Tour műsor pedig az m4sport.hu-n tekinthető meg.

Eredmények: 4. szakasz, Martonvásár-Dobogókő, 206 km:     ---------------------------------------- 1. Yannis Voisard (svájci, Tudor) 5:04:14 óra 2. Thibau Nys (belga, Trek-Segafredo) 10 másodperc hátrány 3. Sylvain Moniquet (belga, Lotto Dstny) azonos idővel 4. Marc Hirschi (svájci, UAE) a. i. 5. Ben Tulett (brit, Ineos Grenadiers) a. i. ...25. DINA MÁRTON (ATT Investments) 48 mp h.

Az összetett élcsoportja:     ------------------------- 1. Hirschi 17:19:28 óra 2. Tulett 10 másodperc hátrány 3. Voisard 13 mp h. ...17. DINA 1:11 perc hátrány A 879 kilométer össztávú 44. Tour de Hongrie további programja:     -------------------------------------------------------------- vasárnap: 5. szakasz, Budapest, 150 km (224 m) 11.00

További cikkek

94,5 tonna aranytartalékon csücsül a jegybank, összedolgozik a jövőben a duna house és az otp ingatlanpont, a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább magyarországon a régiós átlagnál, napi kvíz - ha 1 perc alatt végigjátszod ezt a napi kvízt, vág az eszed, mint a borotva, nemzetközi hírű orgonisták fellépnek fel a budapesti nemzetközi orgonafesztiválon, szombaton ismét lemezboltok napja, napi kvíz - ha ezen kérdések több, mint felére helyesen válaszolsz, akkor vered az átlagot, megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban, sportműsorok a hétvégén - április 20., szombat, vízen úszó sótalanító rendszert helyeznek üzembe barcelonában, futóverseny lesz a hétvégén budapesten.

alon.hu - (2024.04.19)

  • Adatvédelem
  • Médiaajánlat

Bejelentkezés

  • Tour de Hongrie 2024: erős magyar válogatott állhat rajthoz

Két korábbi fehér trikós és összetett dobogós is rajthoz állhat a 45. Magyar Körversenyen a nemzeti csapat színeiben.

A 2024-es Tour de Hongrie-n vélhetően 14 hazai bringással találkozhatunk majd. A magyar válogatottban hat, az Epronexben öt (az előzetes rajtlista alapján Karl Ádám, Rózsa Balázs, Árvai Kristóf, Istlstekker Zsolt, Gönczy Gergő), az MBH Bank Colpack Ballanban kettő (Lepold Zoltán, Valent Márk), a Polti - Kométában pedig egy honfitársunk (Fetter Erik) állhat rajthoz.

Fontos, hogy olyan csapatból nem érkezhet versenyző a válogatottba, mely egyébként részt vesz a viadalon, így az Epronex kimaradói a címeres trikóban sem lehetnek ott a rajtnál. Szintén igazoltan maradhat távol a versenytől a Visma - Lease a Bike színeit erősítő Valter Attila: a korábbi rózsaszín trikós 2024-ben ismét ott lesz a Giro d’Italia mezőnyében!

Mivel a ProSeries versenyeken csupán két külföldi bejegyzésű kontinentális csapat részvétele engedélyezett (idén Peter Sagan csapata, a Pierre Baguette, illetve a három magyar versenyzővel erősítő MBH Bank kapott részvételi jogot), így ezúttal a címeres mezben kell majd keresnünk Dina Mártont. Az ATT Investments kerekese 2019-ben másodikként zárt a Magyar Körversenyen, ráadásul háromszor szerezte meg a legjobb magyarnak járó fehér trikót (2019, 2022, 2023) – ezzel Istlstekker Jánossal holtversenyben csúcstartó a verseny történetében. Marci bíztató formában kezdte a szezont: Görögországban hat top 10-es eredményt is begyűjtött kisebb versenyeken. Bár az ardenneki négynapost idő előtt feladni kényszerült, továbbra is a fehér mez egyik legnagyobb favoritja.

Miután 2023-as csapata megszűnt, idén a Tour de Hongrie egy másik korábbi ezüstérmesét és legjobb magyarját is kontinentális szinten kell keresnünk. Peák Barnabás jelenleg a szlovén Adria Mobilt erősíti. A kétszeres magyar időfutam és egyszeres mezőnyverseny országos bajnoknak is van már idén top 10-es helyezése, az Istria Spring Trophy második szakaszán lett kilencedik. A Quick-Stepnél, a Mitcheltonnál és az Intermarchénál is megforduló Peák legjobb formájában remek opciót jelenthet a válogatott számára a sprintekben.

Bár már öt Tour de Hongrie-n is járt a cukorbeteg kerékpárosokat foglalkoztató amerikai ProTeam, a Novo Nordisk, idei programjukból sajnos kimarad a Magyar Körverseny. Ennek megfelelően a kétszeres mezőnyverseny és egyszeres időfutam országos bajnok Kusztor Péter is szerephez juthat a válogatottban. A 39 éves veterán több mint húsz éve, 2003-ban már ott volt a Magyar Körverseny mezőnyében, melyre további nyolc alkalommal tért vissza. Legjobb eredményeit 2015-ben érte el, amikor nyolcadik lett a szombathelyi prológon, hatodik a keszthelyi befutón, illetve tizenegyedik az összetettben. „Kuszti” formája bíztató: rangos .1-es és ProSeries versenyeket tudhat maga mögött, ráadásul a Tour du Jurán és a Classic Grand Besanconon is csapata legjobbja volt.

Kusztor Péter mellett szintén kilencedik Tourjára készülhet Filutás Viktor, aki a HRE Mazowsze Serce Polski csapatától tért haza a télen. A Karcag Cycling versenyzője 2020-ban és 2021-ben is megnyerte a magyar országos bajnokság mezőnyversenyét, a TdH-n pedig 2015-ben érte el legjobb helyezéseit (14. hely a Kékestetőn, 20. összetettben). A verseny 2015-ös újraindulása óta csupán egyetlen Tourról hiányzott.

Dér Zsolt szövetségi kapitány előzetes keretében az említett négyes mellett a Polti - Kometa U23-as csapatában pallérozódó Feldhoffer Bálint, illetve a kétszeres U23-as időfutambajnok Szijártó Zétény (UC Monaco) kapott helyet. Utóbbi mindössze 21 évesen már a harmadik Tour de Hongrie rajtjára készülhet, míg előbbi 18 évesen debütálhat a felnőtt válogatottban. A tartalékok között Solymosi Márton (Karcag Cycling), Pápai Ádám (Lotus Team) és Sidló Dániel (Vini Monzon - Savini Due - OMZ) neve szerepel.

A magyar nemzeti csapat a Tour de Hongrie újkori történetében hetedszer lehet ott a rajtnál – a verseny 2018-as szintlépésével kerültek be a körforgásba –, a verseny hőskorában azonban szinte minden évben találkozhattunk a csapattal. Sőt: bizonyos években A, B és C válogatott is bizonyítási lehetőséget kapott! Az 1930-as években kifejezetten jól ment a válogatott menőinek: 1934-ben Liszkay István másodikként zárt az összetettben, 1937-ben pedig két győzelmet is a jegyeztek Karaki Zoltánnak és Liszkay-nak köszönhetően. Az „A” válogatott háromszor (1933, 1934, 1937) a „B” válogatott pedig egyszer (1932) a csapatversenyben is diadalmaskodott!

Az elmúlt tíz évben a nemzeti csapat legnagyobb sikerét Lovassy Krisztián szállította, aki 2019-ben szökésből tudott győzni a 3a szakasz tiszafüredi befutóján. Karl Ádám négyszer is a legjobb tíz közé tudta sprintelni magát egy-egy befutónál – legjobbja egy hatodik hely 2019-ből –, ráadásul a legjobb összetett helyezés is az ő nevéhez fűződik (33. hely, 2018). Érdekesség, hogy 1937 óta egy magyar válogatott versenyzőnek sem sikerült megnyernie a hazaiak összevetését – idén valós esély lehet arra, hogy az évezredben először a fehér mez egy válogatott menőhöz kerüljön.

A 45. Tour de Hongrie versenyére 2024. május 8. és 12. között kerül sor.

Fotók: Halmágyi Zsolt és Vanik Zoltán/tdh.hu.

Kérjük, írja meg véleményét:

Vélemény írására csak a regisztrált felhasználóknak van lehetőségük. Amennyiben hozzá szeretne szólni a cikkhez, kérjük regisztráljon , és jelentkezzen be.

Legújabb országúti hírek

Országútis hírek külföldről: ismertté vált a 2024-2025-ös cx-világkupa naptára, spanyol győzelem az alpok körén, valter attila készen áll a liege-re.

  • Országútis hírek külföldről: megvillant az Eroica Juniores viadalán Vas Barnabás, izgalmas szakasz az Alpok Körversenyén, Skjelmose már a Liege-re hangol
  • Országútis hírek külföldről: a Fleche Wallonne utózöngéi - Williams jól érezte magát ebben az időben, öt francia zárt a top-10-ben, Niewiadoma révbe ért
  • Stephen Williams nyerte a La Fléche Wallonne klasszikusát

Következő országúti események ajánlója

  • 2024.04.28: XXIV. Péti Nagydíj
  • 2024.05.01: X. Szekszárd GP - MKSZ Liga Kupa 4. ford.
  • 2024.05.04: Gravel Magyar Kupa - II. Gyenesdiás
  • 2024.05.05: XX. Kínok Kínja
  • 2024.05.08: Tour de Hongrie UCI ProSeries
  • 2024.05.12: Orfűi Kritérium
  • 2024.05.18: 47. KSI Kupa - MKSZ Liga Kupa 5. ford.
  • 2024.05.25: Tour de Balaton
  • 2024.05.26: I. Zirc GP - MKSZ Liga Kupa 6. for.
  • 2024.06.01: TDP - Balaton Maraton

VELO.hu felhasználók legújabb túrái

Bazi nagy görög-túra, balaton 1. – keszthelyi-hegység, szentgotthárd – őrség észak, legújabb blog bejegyzések.

  • Alpok a javából 1.rész: "Svájci Grand-canyon"
  • Kiruccanás a Dolomitokba a Giro magyar kerekeseinek buzdítására
  • Csak biciklik?
  • "Hadiösvényen..."

Félsziget-kupa 2019

Merida concept store budapest - megnyitó, félsziget-kupa, borsodcross 2017, lampre-merida edzőtábor 2018, movistar csapatbemutató 2018, polartec edzőtábor 2018 contadorral, uae edzőtábor 2018, országúti kerékpáros világbajnokság 2014 - promo, supercross sorozat 1. forduló-kazincbarcika cyclocross, supercross sorozat 1.futam-kazincbarcika, harkány tour 2013: 12 órás nemzetközi kerékpárverseny, v. rose - velo.hu kékesi csúcstámadás (rövid videó), v. rose - velo.hu kékesi csúcstámadás, merida tour de zalakaros 2013 (teljes összefoglaló), merida tour de zalakaros (118 km), giro 2013 - 7. etap: összefoglaló.

banner

2024.05.08 |

logo

Marc Hirschi

UAE Team Emirates

team

Matus Stocek

ATT Investments

team

Sebastian Schönberger

Human Powered Health

team

Márton Dina

5. szakasz, budapest (75 km, neutralizálva), 4. szakasz, martonvásár - dobogókő (206 km), yannis voisard (tudor pro cycling team), thibau nys (trek - segafredo), sylvain moniquet (lotto dstny), 3. szakasz, kaposvár - pécs (180 km), marc hirschi (uae team emirates), ben tullett (ineos grenadiers), max poole (team dsm), 2. szakasz, zalaegerszeg - keszthely (175 km), fabio jakobsen (soudal quick-step), phil bauhaus (bahrain victorious), vito braet (team flanders - baloise), 1. szakasz, szentgotthárd - szentgotthárd (168 km), dylan groenewegen (team jayco alula), sam bennett (bora - hansgrohe), caleb ewan (lotto dstny), pontverseny, matus stocek (att investments), dries de bondt (alpecin - deceuninck), hegyi pontverseny, sebastian schönberger (human powered health), filippo ridolfo (team novo nordisk), yves lampaert (soudal quick-step), legjobb magyar versenyzők, márton dina (att investments), péter kusztor (team novo nordisk), márk valent (epronex - hungary cycling team).

blog

  • Tour de Hongrie

Módosítások az útvonalon

A Tour de Hongrie 2. és 4. szakaszának útvonala minimálisan változik.

blog

Itt a Tour de Hongrie végleges csapatlistája!

2024-ben nyolc WorldTeam, nyolc ProTeam, három Continental Team és a magyar válogatott küzdhet meg egymással a 45. Tour de Hongrie sárga trikójáért.

blog

Megerősödve tér vissza a magyar válogatott!

Két korábbi fehér trikós és összetett dobogós is rajthoz állhat a 45. Magyar Körversenyen a nemzeti csapat színeiben.

blog

Öt magyar versenyzővel érkezhet az Epronex

Negyedszer indul a Tour de Hongrie-n hazánk egyetlen kontinentális csapata, az Epronex – Hungary Cycling Team, mely egy előzetes névsorral is jelentkezett.

Útvonal-bemutató Gála (2024.03.05.)

Útvonal-bemutató Gála (2024.03.05.)

5. szakasz (Budapest- Budapest) 2023.05.14

5. szakasz (Budapest- Budapest) 2023.05.14

4. szakasz (Martonvásár - Dobogókő) 2023.05.13

4. szakasz (Martonvásár - Dobogókő) 2023.05.13

Támogatóink.

Cofidis

Iratkozz fel Tour de Hongrie hírlevelünkre!

Hírlevél feliratkozás.

Vuelta Kft.

1103 Budapest, Hangár utca 10.

Tel. : +36-1 / 273-18-61

[email protected]

[email protected]

Copyright © Tour de Hongrie Adatvédelmi tájékoztató Állásajánlatok Kapcsolat Régi verzió

Back to top

IMAGES

  1. Tour de Hongrie 4. szakasz

    tour de hongrie 4 szakasz

  2. tour-de-hongrie-4-szakasz-szokes

    tour de hongrie 4 szakasz

  3. Befutó Kékesen

    tour de hongrie 4 szakasz

  4. Tour de Hongrie

    tour de hongrie 4 szakasz

  5. Tour de Hongrie

    tour de hongrie 4 szakasz

  6. Best Moments

    tour de hongrie 4 szakasz

COMMENTS

  1. Tour de Hongrie

    Negyedszer indul a Tour de Hongrie-n hazánk egyetlen kontinentális csapata, az Epronex - Hungary Cycling Team, mely egy előzetes névsorral is jelentkezett. Tovább. Galéria. Útvonal-bemutató Gála (2024.03.05.) Megtekintés. 5. szakasz (Budapest- Budapest) 2023.05.14 Megtekintés. 4. szakasz (Martonvásár - Dobogókő) 2023.05.13 ...

  2. Tour de Hongrie 4. szakasz

    Tour de Hongrie, melynek első napját a holland sztársprinter Dylan Groenewegen nyerte egy igencsak parádés sprintben, így ő vehette fel a sárga trikót. A Tour de Hongrie 2. szakaszán a látványos befutó mellett sajnos egy komoly bukás miatt marad emlékezetes a nyitány.

  3. Tour de Hongrie 4. szakasz

    A negyedik szakasz Karcagról vezet a Kékestetőre. Itt követhetitek élőben a futamot illetve a Digi Sporton.

  4. Őrületet hozott a Pilisben a bringás magyar kör királyetapja

    A Tour de Hongrie vasárnap egy budapesti körözéssel zárul, amelyen 150 kilométert teljesítenek majd a kerékpárosok. Eredmények: 4. szakasz, Martonvásár-Dobogókő 206 km

  5. Tour de Hongrie: rajttól a célig a legnagyobb ...

    11:05 Tour de Hongrie, 4. szakasz 206 km hosszú szakasz (Martonvásár-Dobogókő) 05.14., vasárnap 11:00 Tour de Hongrie, 5. szakasz 150 km hosszú szakasz (Budapest-Budapest)

  6. Tour de Hongrie 2023

    Tour de Hongrie 2023 - 4. szakasz: Martonvásár - Dobogókő (206.4km) Squalo. ROI: -6.26 % Kerékpársport. Tipp. Megosztás. A verseny történetének talán a legösszetettebb útvonalat álmodták meg a szervezők.

  7. Tour de Hongrie közös kitekerés Pilisszántóra

    Tour de Hongrie közös kitekerés Pilisszántóra - 4. szakasz / 2023.05.13. Bikemag. 2023.05.09. 0. A 44. Tour de Hongrie 2023.05.10-14. között kerül megrendezésre. 5 nap ünnep a szurkolóknak, a 22 résztvevő csapat 132 versenyzőjére pedig 879 km és 7125 m szintkülönbség vár. Forrás: https://www.tourdehongrie.hu/

  8. 4. szakasz

    Éld át újra a 2023-as Tour de Hongrie negyedik szakaszát!

  9. Tour de Hongrie 4. szakasz: Damien Howson sikere a királyetapon

    Balassagyarmaton készültek a résztvevők a Tour de Hongrie idei legnehezebb szakaszára, amely nemcsak a hosszával (Gyöngyös-Kékestetőig 202 kilométert kellett teljesítenie a mezőnynek), hanem a szintemelkedésével (az etap során 3221 méternyi szintemelkedést kellett leküzdeni) is kiemelkedett az öt szakasz közül.

  10. Tour de Hongrie 2023: útvonal, térkép, időpontok

    A 167 kilométeres etap egyértelműen a sprintereknek kedvez. Tour de Hongrie 2023 útvonal: 2. szakasz, 2023. május 11., csütörtök: Zalaegerszeg - Sümeg - Tapolca - Vigántpetend - Zánka - Badacsony - Hévíz - Keszthely (175 km) Rajt: 2023.05.11. (csütörtök), Zalaegerszeg, Göcseji Múzeum, Batthány Lajos utca. Befutó: Keszthely, Georgikon utca.

  11. Itt nézheti élőben a Tour de Hongrie 4. szakaszát

    Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny első, 173 kilométeres Siófok - Kaposvár szakaszán a siófoki Fő térről 2021. május 12-én. MTI/Vasvári Tamás. kerékpár. Balassagyarmatról indult és a Kékestetőn lesz a befutója a Tour de Hongrie királyszakaszának, amely minden bizonnyal az összetett végeredményéről is dönt.

  12. Tour de Hongrie 4. szakasz: a svájci Yannis Voisard a királyetap győztese!

    2023. május 13. szombat. Szerző: Sajtóközlemény. Cimkék: Tour de Hongrie Magyar Körverseny Yannis Voisard Marc Hirschi. Yannis Voisard (Tudor Pro Cycling) egy késői támadást követően szólóban aratott diadalt a Tour de Hongrie királyszakaszán a Pilisben. A svájci pályafutása első profi sikerével a 3. helyre jött fel az összetettben.

  13. ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről

    Egy nap csapattagként - ilyen volt a Tour de Hongrie 4. szakasza belülről. ... - Azt, hogy mennyit fújjunk a gumikba, a szakasz és a versenyző dönti el. Sík szakaszokon jellemzően keményebb gumikat használunk, míg a mai, hegyi szakaszon kevesebb bart nyomunk bele. Ugyanígy járunk el a fogaskerekekkel is: a sík szakaszokon a ...

  14. Tour de Hongrie

    Negyedszer indul a Tour de Hongrie-n hazánk egyetlen kontinentális csapata, az Epronex - Hungary Cycling Team, mely egy előzetes névsorral is jelentkezett. Tovább. 2024-04-08; Tour de Hongrie; ... 4. szakasz (Martonvásár - Dobogókő) 2023.05.13 Megtekintés. Támogatóink.

  15. Tour de Hongrie

    Eredmények: 4. szakasz, Martonvásár-Dobogókő, 206 km: ---------------------------------------- 1. Yannis Voisard (svájci, Tudor) 5:04:14 óra. 2. Thibau Nys (belga, Trek-Segafredo) 10 másodperc hátrány. 3. Sylvain Moniquet (belga, Lotto Dstny) azonos idővel. 4. Marc Hirschi (svájci, UAE) a. i. 5. Ben Tulett (brit, Ineos Grenadiers) a. i.

  16. Tour de Hongrie

    4. szakasz (Budapest - Etyek, 166 km) 2024.05.11. ... Etyek az egyetlen újonc a 2024-es Tour de Hongrie célvárosai között, ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kóstolt volna már bele a verseny hangulatába. 2022-ben hegyi, 2023-ban gyorsasági részhajrát rendeztek a településen. Az utóbbinak otthont adó 1,8 kilométeres, 5,5 ...

  17. Tour de Hongrie 2024: útvonal, térkép, időpontok

    Tour de Hongrie magyar kerékpárverseny nemzetközi mezőnye 2024. május 8-12. között öt nap alatt 854 kilométert tesz meg a pécsi Bárány utcai befutóig. Olyan világsztárok indulnak mint Peter Sagan vagy a Tour de France rekordra hajtó Mark Cavendish. Tour de Hongrie 2024 útvonal, térkép és információk.

  18. Tour de Hongrie

    Megtekintés. 2. szakasz (Tokaj - Kazincbarcika, 162 km) 2024.05.09. Megtekintés. 3. szakasz (Kazincbarcika - Gyöngyös-Kékestető, 183 km) 2024.05.10. Megtekintés. 4. szakasz (Budapest - Etyek, 166 km) 2024.05.11. Megtekintés. 5. szakasz (Siófok - Pécs, 173 km) 2024.05.12. Megtekintés. Részletes útvonal (Google Maps) Megtekintés.

  19. Ma rajtol a 44. Tour de Hongrie

    A megalakulásának 150 éves évfordulóját ünneplő Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK és a Tour de Hongrie-t szervező Vuelta Sportiroda közös kerékpározásokat szervez a szakasz útvonalán a verseny előtt és után.

  20. Tour de Hongrie 2024: erős magyar válogatott állhat rajthoz

    A 2024-es Tour de Hongrie-n vélhetően 14 hazai bringással találkozhatunk majd. A magyar válogatottban hat, az Epronexben öt (az előzetes rajtlista alapján Karl Ádám, Rózsa Balázs, Árvai Kristóf, Istlstekker Zsolt, Gönczy Gergő), az MBH Bank Colpack Ballanban kettő (Lepold Zoltán, Valent Márk), a Polti - Kométában pedig egy honfitársunk (Fetter Erik) állhat rajthoz.

  21. Tour de Hongrie

    Itt a 2024-es Tour de Hongrie útvonala! Öt szakasz, 854 kilométer, csaknem 8000 méternyi szintemelkedés, 10 kategorizált emelkedő, két klasszikus sprinteretap és két ikonikus hegyi befutó vár a 45. Magyar Kerékpáros Körverseny résztvevőire.

  22. Tour de Hongrie

    2024.05.08 | HU EN. Főoldal; A Tour. Évről évre; Kisérő rendezvények